2013/06/24

Chris Benoit halálának évfordulója

Ma, június 24-én van az évfordulója annak, hogy Chris Benoit végzett magával és a családjával. Szakmailag a csúcson volt, a közönség szerette, remek meccseket hozott össze, de az eredményei is szépek voltak (négyszeres Interkontinentális bajnok, háromszoros U.S. bajnok, egyszeres Nehézsúlyú világbajnok, 2004-ben Royal Rumble győztes, 1-szeres WWE Tag Team bajnok Kurt Angle-lel, 3-szoros World Tag Team bajnok, 1-szer Chris Jericho-val, 2-szer Edge-dzel). Általában face karakter volt. 2000-ben került a WCW-ból került a WWE-be (akkor még WWF). Jellegzetes mozdulatai a diving headbutt és a crippler crossface (manapság Daniel Bryan használja ezt a két mozdulatot a meccsein) voltak. A Wrestlemania 20-on szerezte meg a Nehézsúlyú világbajnoki övet, és a meccs után (amit Triple H és Shawn Michaels ellen vívott meg) a ringben Eddie Guerrero és Chris Benoit családja (Nancy Benoit a felesége, és a fia, Daniel) gratuláltak neki, és a ring felől konfettik hullottak a ringbe.

Élete és karrierje

1967. május 21-én született a kanadai Montrealban, és 1985-ben debütált a Stampade Wrestling nevű szervezetnél, a New Japan Wrestling-nél 1986-tól 1994-ig volt, a WCW-ban 1992-től 1993-ig, illetve 1995-től 2000-ig. 1994-ben és 1995-ben, illetve 2007-ben az ECW-ban volt, 2000-től 2006-ig a WWF/E-ben tevékenykedett.

Halála

2007 június 24-én vasárnap (illetve 23-án szombaton és 22-én pénteken) Benoit a családjával volt, pedig vasárnap meccse lett volna CM Punk ellen a Vengeance gálán az ECW gálán (amit ő nyert volna meg), de azt mondta McMahonnak, hogy a családja lebetegedett, és ezért haza kell mennie. A rendőrség hétfőn jelentette be, hogy megtalálták a három holttestet. Benoit-t nem ugyanott temtették el, mint a fiát és a feleségét.

R.I.P.




Chris Benoit bevonulózenéje





Az utolsó meccse






Chris Benoit fénykorában

1 megjegyzés: